Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Meggondolandó!

Mostanában talán túl sok időm van gondolkodni, de vannak olyan időszakok, amikor erre szükségem is van. Ilyenkor általában meditálni kezdek, esetleg változtatok egy kicsit a stílusomon, keményebb edzésbe fogok és együtt edzem a testem és a lelkem. Hogy miért is van erre szükség?

Amikor szembe jön egy olyan férfi az életemben, akit el tudnék képzelni a társamnak, olyankor megőrülök. Ezért is találtam ki azt, hogy olyan férfire van igazán szükségem, aki szerelmes belém, de én megmaradok a szeretet szintjén és nem bolondulok bele. Ugyanis, amikor jön a bolondulás, olyankor képtelen vagyok értelmesen gondolkodni, és úgy kezdek viselkedni, amit képtelen lennék elviselni a férfitől. Ha pedig én képtelen vagyok elviselni, akkor egy normális gondolkodású férfi sem képes rá. Mégis hiszek benne, hogy őszintén ki kell mutatnunk, amit érzünk, főként olyan esetben, ha ilyen messzi van tőlünk a párunk.

És ahogyan eljutottam erre a pontra, akkor esett le, hogy márpedig valakinek mozdulnia kell. Ki más mozdulhatna, ha nem az a szereplő kettőnk közül, aki mobilabb, és bizony ebben a pillanatban én vagyok ez a személy. Miért érzem mégis úgy, hogy túl nagy lépést tennék érte, ami túl sok lenne a jelen állapotban? Miért gondolok mégis arra, hogy másképp hogyan ismerkedhetnénk meg jobban, ha nem úgy, ha közelebb vagyunk egymáshoz? Ez nagyon ésszerű érv. És persze arra is alkalamas lenne ez az idő, hogy rájöjjünk valóban egymást akarjuk-e. Márpedig minél hamarabb szeretném tudni, hogy mire számíthatok ebből a kapcsolatból.

Tovább

Születésnap a javából

Órák óta érkeznek a születésnapi jókívánságok, melyek közül a legtöbb az "Isten éltessen sokáig!". Ami viszont a legjobban megérintett az egy igen egyszerű üzenet volt egy távolban rekedt családtagomtól és barátomtól:
- Nagyon boldog szülinapot kívánunk neked, legyen nagyon szép napod, es alakuljon az éved úgy, ahogy szeretnéd!

Melyre szívből jövő válaszom is tetszést nyert:
- Azt kívánom, hogy a szeretteimmel még nagyon sokáig legyünk itt e földi létben szeretetben, boldogan és egészségesen!

Ilyen sírós születésnapra nem is emlékszem még. Fájdalom? Nem. Szomorúság? Nem. Aggodalom? Igen. Nagyon komolyan aggódok az édesapámért, ezért kérem, hogy ha hisztek a hit erejében, vagy a "kérd és megadatik"-ban, akkor kérjétek velem együtt, hogy ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG ŐT IS!

Köszönöm!

Tovább

Újraértékelés

Időről időre eljön az életemben az a pillanat, amikor újra kell értékelnem az életemet. Milyen dolgok fontosak számomra, és mik azok, amik már nem? Kik azok, akik fontosak, és kik azok, akik nem? Ilyenkor elkezdődik egy új élet, megnyílik egy új világ, amiben folyamatosan változik minden, míg nem egyszer csak eljutok arra a pontra, amikor azt mondom, hogy most elértem, amit akartam. És akkor jön az újraértékelés.

37 évesen, nem kevés tapasztalattal a hátam mögött rájöttem arra, hogy az élet sokkal rövidebb annál, mint képzeljük. Bármelyik nap történhet velünk valami végzetes dolog. Bármelyik nap a fejünkre eshet egy tégla, vagy elsodorhat a lavina, már ha a havas hegyekben lakunk. Bármelyik nap elveszíthetünk valakit, aki fontos számunkra. Bármelyik nap kaphatunk rossz híreket. Bármelyik nap eljöhet az utolsó pillanat. Bár ez kissé borúsan hangzik, mégsem az. Ez csupán a valóság.
 Ennek a valóságnak a tudatában kell tehát boldognak lennünk.

Hogy mi is az a "la dolce vita"? Talán épp ez az, amire rájöttem, amikor hazatértem Firenzéből. Az élet minden nehézsége ellenére boldognak lenni. Látni a lehetőséget magunk előtt és eldönteni, hogy ezt akarjuk, majd mindent megtenni azért, hogy elérjük. Végül pedig örülni annak, hogy elértük.

Tovább

Egy nő, egy francia és egy fekete

Különös élményben volt részem múlt szombaton. Még soha életemben ennyi embert egy napon nem csókoltam meg. Először egy német lányt, aki inkább japánnak néz ki, úgy nagyjából hajnali 4 óra után. Életem első csókja egy lánnyal. Majd egy francia pasast, akivel közvetlenül ezután találkoztam, és bár utálom a franciákat, mégis imádtam, ahogyan a saját nyelvén beszélt hozzám, még akkor is, ha foglalmam sincs, hogy mit mondhatott. Majd aludni tértem és arra gondoltam, hogy ha mégsem látogat meg a kameruni herceg, akkor sem térek haza csók nélkül Olaszországból. Hiába hittem, hogy nem jön el, mégis eljött hozzám. Szóval a történeti hűség kedvéért nagyjából úgy délután egy órakor találkoztunk, és az első csókunk fél kettő körül csattanhatott el.

Kínálkozik az alkalom az összehasonlításra, de mégsem teszem. Nem lenne semmi értelme, hiszen az első kettő csak egy-egy futó csók volt, míg az első fekete csókom már érzelmekkel volt teli. Bár olyan fáradt voltam az éjszakai dorbézolás után, hogy valóban "mess"-nek éreztem magam egész idő alatt, amin még az sem segített, hogy szombat este sem tudtam aludni, mivel a vacsora sem sikerült túl rózsásan. Valószínűleg nem volt igazán jó a kaja és fájt a pocim egészen hajnali háromig, majd utána már alig-alig aludtam, hogy nehogy lekéssem a reptéri járatot. Aznap még a repülőn is képes voltam picit szundítani annyira fáradt voltam, sőt még a leszálláshoz készülődve becsuktam a szemem és már csak arra lettem figyelmes, hogy fékez a talajon a gép. Jó érzés volt hazatérni.


Tovább

Párkapcsolat?

A kérdés nagyon egyszerű: Hogyan nevezhetünk egy olyan kapcsolatot párkapcsolatnak, amikor a két fél nagyjából ezer km-re van egymástól és bizonyos érzéseket, élményeket ebből kifolyólag nem tudnak megosztani egymással? Egyáltalán hogyan lehet az ember szerelmes ilyen esetben, hiszen csak egy képet lát maga előtt arról az emberről, akivel egy bizonyos ideje találkozott. Nincsenek kézzelfogható reakciók és interakciók. Nincs lehetőség arra, hogy egy este felhívd és megkérdezd, van-e kedve átjönni egy teára, vagy egy vacsorát elkölteni kettesben. Hogyan alakulhat ki így egy szerelem?

Erre keresem a választ jelenleg. Egyáltalán van erre lehetőség? Vagy csak látunk a másikban valamit, ami megfog és emiatt fenntartjuk a kapcsolatot az internet segítségével. Kedves üzeneteket küldünk, hogy a másik tudja, hogy fontos számunkra mégha ilyen messzi is van. És persze várom a tőle érkező üzeneteket is, hogy tudjam, vagy legalább is azt gondolhassam, hogy fontos vagyok számára. Szeretném azt mondani, hogy ez olyan egyszerű; nincsenek és nem is lehetnek szigorú elvárások, és ráadásul nagyon nyitottnak kell lennie mindkét félnek ahhoz, hogy fenntartható legyen egy ilyen kapcsolat.

Nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mi is az, ami vonz benne, mégis azt érzem, hogy valami arra sarkall, hogy tartsam vele a kapcsolatot és talán egyszer valóban megtörténik velem is a csoda. Erről jut eszembe az a mostanában többször is az utamba kerülő gondolat, hogy a szerelem többféleképpen is kialakulhat. Ezek közül csak az egyik az első látásra szerelem. De ott van az a lehetőség is, hogy megismerd a másikat jobban mielőtt már azt érzed, hogy nem szeretnéd nélküle folytatni az életed. Az elmúlt évek tapasztalatai után úgy hiszem, hogy ez utóbbiban jobban hiszek.

Tovább

sunniaglobe

blogavatar

FEBRUÁRTÓL: Firenzei utazásom története. Érdekességek, érzések Olaszországból. FEBRUÁRIG: A történet főszereplői: Odi - a mesélő, Juci - a barátnő és Robi - a szerető. A történet a fantáziám szüleménye, bármely hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve.

Címkefelhő