És megint ott horkolt az ágyán a kicsi, az oldalán fekve pici buskiját félre fordítva résnyire nyitva hagyva a kis szemét. Nagyon szereti őt Odi, hiszen gyakorlatilag családtag ez a tündéri kiscica. Tudja, hogy egyesek szerint ez egy nagy baromság, de azt is sokszor elmondta már, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli. És valóban így is volt. Ha szeretsz valakit, nem számít, hogy mások mit mondanak.

Odi sok időt töltött a facebook-on, ahol talált is sok-sok érdekes idézetet, amik közül a kedvenceit el is mentette, gyakran csak saját magának az idővonalon. Előfordult az is, hogy a barátaival is megosztotta, de csak olyankor, amikor az az üzenet - szerinte - valaki másra is tartozott és szerette volna, ha elér az üzenet ahhoz, akit érint. Mindig arra gondolt, hogy akinek inge, vegye magára!

"Mindenki azt mondja, hogy a szerelem fáj, pedig ez nem igaz. A magány fáj. Az elutasítás fáj. Elveszíteni valakit fáj. Az irigység fáj. Mindenki összekeveri ezeket a dolgokat a szerelemmel, de az igazi szerelem az egyetlen dolog a világon, amely elfedi az összes fájdalmat és csodálatos érzéssel tölt el bennünket. A szerelem az egyetlen dolog a világon, ami nem fáj." - épp ezt az idézetet találta meg a neten, több forrásból is, amelyen elgondolkodott. Arra gondolt, hogy mennyire lehet ez igaz. Tényleg nem a szerelem fáj. A szerelem egy jó érzés, már amennyiben viszonzott szerelemről beszélünk. Olyankor valóban nem fáj a szerelem, gondolta, bár ebben nem volt biztos, mivel már nagyon régen érezhette át, hogy milyen érzés is a viszonzott szerelem. Annyira régen volt, hogy elkezdte számolni az éveket, mert most már igazán kíváncsi volt rá, hogy pontosan mikor is történt. Ahogy elérte a 10. évet a visszaszámlálásban, abbahagyta. Nem volt képes tovább gyötörni magát azzal a gondolattal, hogy több mint 10 éve volt már olyan kapcsolata, amelyben egy férfi és nő szereti egymást, nem a másik barátnőjét vagy egy nem független férfit. Nem bizony! Hanem két egyedülálló, független - nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is független - nő és férfi vett részt a kapcsolatban. Beláthatatlanul régen történt vele ilyen. Ezért vágyott annyira arra, hogy Robi zárja le a korábbi kapcsolatait és térjen vissza az életébe érzelmileg független férfiként. Valójában tőle éppenséggel függhetett volna, de csak tőle. Bár sokkal egészségesebb kapcsolat lehetne akkor, ha nem függnének egymástól, csak szerelem és szeretet lenne közöttük. Elképzelte, ahogyan Robi odaáll elé, átöleli szorosan, megcsókolja olyan hevesen, ahogyan mindig is szokta, majd elengedi és azt mondja:

- Szeretném, ha legközelebb ezt akkor folytatnánk, amikor már megismertük egymást. Drága Odi, szeretnélek megismerni, szeretném az embert megismerni benned, mert úgy érzem, hogy közel vagy hozzám, de tudnom kell, hogy csak az érzékeink játszanak velünk, vagy tényleg téged szeretlek.

Odi szótlanul áll előtte, nem jönnek szavak a szájára, ami nem csoda, mert akkor sem egy szószátyár típus, amikor egyébként van kedve beszélgetni. De ez a pillanat, teljesen letaglózza.

- Szeret. Hát tényleg szeret! - gondolja magában - Nem véletlenül mondta, hogy én kellek neki. Hiszen nem is hiszek a véletlenekben! No de egy pillanat! Mi az, hogy akkor folytatjuk? Ha szeret, akkor szeressen testestül-lelkestül, mindenestül! Mi az, hogy az embert? Hát nem ismer?

És ez az a pillanat, amikor Odi végérvényesen beleszeret a férfiba, mert rájön, hogy nemcsak a nőt akarja látni benne és nemcsak egy numera számára.

Odi és a spiritualitás nem állnak távol egymástól, és ezért nagyon odafigyelve, pontról pontra fogalmazta meg kívánságát: Azt kívánta, hogy Robi akkor lépjen be az életébe újra, amikor már érzelmileg is független férfiként állhat előtte, aki az embert is ismerni akarja benne, de mindig is nőként tekint rá, ezáltal megszilárdítva a kapcsolatuk alapjait.