Mostanában talán túl sok időm van gondolkodni, de vannak olyan időszakok, amikor erre szükségem is van. Ilyenkor általában meditálni kezdek, esetleg változtatok egy kicsit a stílusomon, keményebb edzésbe fogok és együtt edzem a testem és a lelkem. Hogy miért is van erre szükség?
Amikor szembe jön egy olyan férfi az életemben, akit el tudnék képzelni a társamnak, olyankor megőrülök. Ezért is találtam ki azt, hogy olyan férfire van igazán szükségem, aki szerelmes belém, de én megmaradok a szeretet szintjén és nem bolondulok bele. Ugyanis, amikor jön a bolondulás, olyankor képtelen vagyok értelmesen gondolkodni, és úgy kezdek viselkedni, amit képtelen lennék elviselni a férfitől. Ha pedig én képtelen vagyok elviselni, akkor egy normális gondolkodású férfi sem képes rá. Mégis hiszek benne, hogy őszintén ki kell mutatnunk, amit érzünk, főként olyan esetben, ha ilyen messzi van tőlünk a párunk.
És ahogyan eljutottam erre a pontra, akkor esett le, hogy márpedig valakinek mozdulnia kell. Ki más mozdulhatna, ha nem az a szereplő kettőnk közül, aki mobilabb, és bizony ebben a pillanatban én vagyok ez a személy. Miért érzem mégis úgy, hogy túl nagy lépést tennék érte, ami túl sok lenne a jelen állapotban? Miért gondolok mégis arra, hogy másképp hogyan ismerkedhetnénk meg jobban, ha nem úgy, ha közelebb vagyunk egymáshoz? Ez nagyon ésszerű érv. És persze arra is alkalamas lenne ez az idő, hogy rájöjjünk valóban egymást akarjuk-e. Márpedig minél hamarabb szeretném tudni, hogy mire számíthatok ebből a kapcsolatból.
