Időről időre eljön az életemben az a pillanat, amikor újra kell értékelnem az életemet. Milyen dolgok fontosak számomra, és mik azok, amik már nem? Kik azok, akik fontosak, és kik azok, akik nem? Ilyenkor elkezdődik egy új élet, megnyílik egy új világ, amiben folyamatosan változik minden, míg nem egyszer csak eljutok arra a pontra, amikor azt mondom, hogy most elértem, amit akartam. És akkor jön az újraértékelés.
37 évesen, nem kevés tapasztalattal a hátam mögött rájöttem arra, hogy az élet sokkal rövidebb annál, mint képzeljük. Bármelyik nap történhet velünk valami végzetes dolog. Bármelyik nap a fejünkre eshet egy tégla, vagy elsodorhat a lavina, már ha a havas hegyekben lakunk. Bármelyik nap elveszíthetünk valakit, aki fontos számunkra. Bármelyik nap kaphatunk rossz híreket. Bármelyik nap eljöhet az utolsó pillanat. Bár ez kissé borúsan hangzik, mégsem az. Ez csupán a valóság.
Ennek a valóságnak a tudatában kell tehát boldognak lennünk.
Hogy mi is az a "la dolce vita"? Talán épp ez az, amire rájöttem, amikor hazatértem Firenzéből. Az élet minden nehézsége ellenére boldognak lenni. Látni a lehetőséget magunk előtt és eldönteni, hogy ezt akarjuk, majd mindent megtenni azért, hogy elérjük. Végül pedig örülni annak, hogy elértük.
