A mi családunkban nem ritka dolog az, ha több generáció él együtt. A nagyszüleimmel nőttem fel, egészen a halálukig velünk laktak édesanyám szülei. Ami több szempontból is remek dolog volt: segítség, összetartás, meghittség. De amire a legjobban emlékszem, az a hit. Nagymamám hite adott nekem is hitet, csakhogy gyerekként még nem is tudtam, hogy mi ez és mire jó és hogyan működik.
"Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; ..."
"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a Te neved;
jöjjön el a Te országod;
legyen meg a Te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!"
A miatyánk-at mindig jobban kedveltem bármelyiktől, mert benne van minden, ami szükséges ahhoz, hogy a hitünk dolgozzon egy kicsit helyettünk. Nem mondom, hogy nincs szükség ránk hozzá, hiszen nekünk kell hinni; nem akarni, hinni.
