Hogy mit hoz az élet? Van-e sors? Van valami, ami akár egy kicsit is irányítja az életünket? Létezik Isten? Vagy csak valami felsőbbrendű lény, aki irányít? Legalább egy kicsit. Hiszem, hogy létezik valami rajtunk, embereken kívül, amit nem irányíthat senki, de neki megvan a lehetősége az irányításra. Ez valami kozmikus és kicsit sem megmagyarázható, mert amint elkezdjük magyarázni, azonnal belekavarodunk. Hol él? És mit csinál egész nap? Csak nézi a földön élő több százmillió embert és egyesével irányítgatja az életüket? Vagy ezért tart egy csapat angyalt maga körül, akik helyette is irányíthatnak? Áá, nem! Ezt azért mégsem! Dehogyis adná ki a kezéből a gyeplőt! Ha megtenné, biztosan lennének olyan angyalok, akik „átállnának a sötét oldalra”, mint ahogy arra már volt is példa. Ezért nem adja át az irányítás lehetőségét, csakis ő teheti. Az angyalok csak a kinyújtott karja lehetnek, és azt teszik, amit mond nekik. Segítenek vagy akadályokat görgetnek az utunkban.

Mindig, amikor Odi valamiféle választáshoz érkezett, ezek a gondolatok foglalkoztatták. Sosem jutott dűlőre önmagával ezekben a kérdésekben, de valahogy jól esett néha feltenni őket és átélni egy kicsit a filozofálgatás élményét. Hitt a sorsszerűségben, de hitt abban is, hogy ő maga irányítja az életét, ő hozza a döntéseket. A sors csupán a mérföldköveknél bír jelentőséggel. A mérföldkövek pedig azok a fontos állomások az életünkben, amiket bárhogy is döntünk, el fogunk érni. Ilyen lehet például egy diploma megszerzése, vagy a házasság, a gyerekvállalás, vagy az ő esetében inkább a gyerekvállalás gondolata. Gyermekként még képes volt kijelenteni, hogy nem akar gyereket, nem akar férjet sem, így ha lesz mellette egy férfi, akkor vele házasság nélkül is remekül el tudna lenni. Aztán tinédzserként továbbra is vallotta ezt, majd elérkezett a huszonéves kora, és még mindig így gondolta, melynek eredményeképpen harmincévesen még mindig egyedül volt. Megfordult a fejében, hogy talán most már el kéne indulni a társkeresés útján és nyitottnak kellene lennie a férfiakra, de sokkal jobban szerette önmagát annál, hogy valakihez ilyen szorosan kötődjön. Szerette az életét, élvezte a munkáját, főként azt, amikor már egyre többet utazhatott. Egyrészt mert megtehette, kezdett anyagilag egyre jobb helyzetbe kerülni, növekedtek a megtakarításai és bár a tőzsdén veszített egy kicsit, ez sem vágta földhöz. Másrészt pedig azért, mert a munkahelye, pontosabban a főnöke is támogatta benne, így jutott ki Brüsszelbe is két hónapra, ami élete egyik legjobb élményét jelentette számára. Szerette, nem is: IMÁDTA azt a függetlenséget, amelyet ott tapasztalt meg. Amikor haza kellett térnie, nagyon maga alatt volt, napokig álomba sírta magát a veszteség miatt, melyet igazán mélyen élt meg. Amikor távol volt az otthonától, bár dolgoznia kellett ott is, mégis a munka végeztével egy kellemes és izgalmas társaság várta, vagy ha nem volt kedve társaságba menni, akkor is volt lehetősége kimozdulni otthonról. Ez nagyon hiányzott neki Magyarországon. Itt egyetlen hely van csak, ahol hasonlóan élhetne, és ez nem más, mint a főváros. A többi nagyváros valószínűleg kicsi lett volna számára ahhoz, hogy akkor is élvezhesse az ismeretlenség gyönyörét, amikor úgy szeretne elmenni otthonról, hogy ne kelljen senkivel beszélgetnie. Mindazonáltal a főváros nyüzsgését sosem találta az életviteléhez megfelelőnek, mivel mindig úgy érezte, hogy ez túl sok neki minden napra. Nagyon élvezetesnek gondolta akkor, ha pár órára, esetleg pár napra kiszakadhatott a megszokott környezetéből, de úgy érezte, hogy sosem tudna ott élni. Ez a gondolat viszont mostanára megkopott, egyre határozottabbá vált az érzés benne, hogy márpedig Budapestre kell mennie, ott kell állás keresnie, amely mellett folytathatja a megszokott életvitelét és nyugodtan hódolhat a hobbijainak is. Olyan állást, amelybe nem szakad bele, nemcsak fizikailag, de lelkileg sem, amit nem vesz a szívére és nem ragaszkodik hozzá túlságosan. Például egy bankos hitelügyintéző meló, hiszen közgazdász szakmájával – bár sosem dolgozott benne – mégiscsak passzolna hozzá egy ilyen állás. Amúgy sincs különösebb felelősség, mert készen kapott szerződésekből dolgoznak, amit egyszer betanul, és aztán már csak az apróbb változásokat kell követnie, hogy választ tudjon adni az ügyfeleknek. Persze hosszútávon jó lenne nem ügyfelezni, inkább a háttérmunkákat elvégezni. Egy a lényeg, hogy élvezze, amit csinál, és ne okozzon túl nagy erőfeszítést, sem túlzott kötelességtudattal vagy felelősségérzéssel ne járjon. Ezeket a tulajdonságait inkább a magánélete felé szeretné most már fordítani. Határozott szándéka volt, hogy fenekestől felforgatja az életét, és átalakítja ennek megfelelően. 2015 ennek az éve lett. 2016: az új élet kezdete.