Van ez a pasi. Nevezzük Robinak. Nem azért, mert tetszik ez a név, de legalább annyira nem tetszik, mint amennyire az igazi neve. Bár épp most olvastam, hogy mit is jelent a neve: Figyelmes, ötletes, találékony személy, aki odafigyel a részletekre. A technikai dolgok érdeklik. Hagyományőrző alkat. Hogy ez utóbbi kettő hogyan passzol egymáshoz, arról sajnos fogalmam sincs. De tény, hogy van benne némi igazság. Imádja azokat a műszaki ketyeréket, amiket 18 karikával ellátott boltokban lehet kapni, mindemellett a hagyományokat is őrzi, sőt, gyakorolja rendszeresen.
Félretéve a tréfát, tényleg találékony, elég jó fantáziával megáldott személy, aki ha tehetné, csak a hobbijának élne, de ugye pénzre mindenkinek szüksége van, ezért kicsit szokott dolgozni is. Persze a munka mögé remekül lehet rejteni azokat a bizonyos kerülőutakon való járkálást. "Bocs, de két napig nem is jártam otthon, mert nagyon keményen dolgoztam." Hát persze, keményen.

És van ez a nő. Nevezzük Jucinak. Ez a nő, még mindig várja Robit. Sőt, van annyi esze, hogy tudja, hogy mit csinál ilyen kiruccanásokkor, mégsem érdekli. Úgy tesz, mintha neki jó lenne ez a "kapcsolat" így, ahogy van. Becsukja a szemét, vagy élvezi az életet? Ez itt a kérdés. Bár annak nem örülne, ha megtudná, hogy a barátnője is együtt van Robival időnként, mégsem dobja ki a pasit.

Egy reggelen Juci a gyerekekkel készülődött egy előadásra, mindkét fiú a karácsonyi fellépésre készült. Reggel kapkodva készültek el, persze a kisebb igazán aranyos volt most is, mint mindig és mindent úgy csinált, ahogy az anyja mondta. A nagyobb viszont a szokásos lazaságával, mely amúgy megőríti Jucit, nem csinált semmit, mégcsak fel sem kelt, amíg az anyja és a kisebb el nem hagyták a terepet. De legalább Jucit nem ingerelte tovább a tunyasága, és már úton is voltak a moziba, azaz a fellépés helyszínére. Kicsit késésben voltak, mint mindig, de ez sosem zavarta Jucit. Egyszer úgyis odaérnek, az élet nem rohan el.

Barátnője csak az előadás kezdete előtt érkezett, mert a jegyek Jucinál voltak, és nem akarta kockáztatni, hogy ne jusson be a moziba. Bár nem volt sok kedve felöltözni és kifesteni magát, de sosem mozdult ki egy kis alapozó, púder nélkül otthonról. Mivel egyedül él, annyi idő jut magára, amennyit csak akar, így reggel még hajat mosott, még azt is meg tudta várni, hogy egy kicsit száradjon. Sőt, volt ideje leülni a blogja elé, hogy pár sort írjon a nagyvilág számára. Ez esetben fantáziált. Végre nem a valóságot írta meg. Volt bátorsága a fantáziáit papírra vetni. De ahogy közeledett a fellépés időpontja, folyton az órát kezdte figyelni a gépen, ezért fél órával indulás előtt összeszedte minden erejét, és hiába minden kísértés a fantáziálás folytatására, visszatért az életben.

A fellépés éppen olyan volt, mint eddig minden évben. Szinte semmi nem változott. Lányok - főleg lányok, fiúkból csupán néhány jelent meg a színpadon - ugraburgáltak mindenféle koreográfiára. Persze Odi imádja a zenét, akár hallgatni is, csak azt a kis várakozást utálja, amíg nem kezdődik el, mert olyankor beszélgetni kell Juci szüleivel, akik nem igazán szívlelik, amióta megtudták, hogy ő is lefeküdt Robival. Persze, mondhatná, hogy mi közük hozzá, de mivel egy érzékeny típus, nem képes ilyen könnyen túllépni rajta. Ezért hát kedvesen elcseverész velük, amíg úgy nem érzi, hogy na most már nincs mit mondani, és kibúvót keresve a WC-be menekül, ahol megszólal a telefonja. Robi az.

- Szia Hiszti! - szólítja meg kedveskedve. Illetve a megszólítás nem is olyan kedves, de köztük ez már rendben van, mert Odi igen is szokott hisztizni. Legalább is nem rejti véka alá az érzéseit, és ezt Robi hisztinek nevezi.
- Szia Szívarcú! - ez pedig Robi beceneve, melynek saját története van. Röviden annyi, hogy volt egy pillanat, amikor Odi egészen közelről ránézett Robira és meglátta az arcán azt a szív alakot, amelyet eddig senki más nem látott.
- Látni szeretnélek, hiányzol - hadarta a fickó, pedig tudta, hogy most nem alkalmas, hiszen éppen együtt vannak a "barátnők" az életében. Nem volt szándékos tőle, hogy éppen ilyenkor fejezte ki hiányérzetét, de az időzítéshez sosem értett.
- Tudod, hogy most nem megy, mert Juciékkal vagyok. Épp most ecseteltem a nagyszülőknek, hogy milyed édesek az unokáik. Jajj, nagyon fárasztó jópofizni! - Odi tényleg úgy érezte, hogy nem sokáig birja már szó nélkül nézni, ahogy mindketten egyet édesgetnek.
- Oh, tényleg, de kár, pedig most aztán úgy .... ! - hangzott egy hamiskás válasz.
- Ne folytasd, mert mindjárt itt hagyok mindent! - bár Odi tudta, hogy nem gondolja komolyan sem ő, sem Robi. A fickó viszont túl komolyan vette Odi megszólalását, és sietve jelezte, hogy le kell tennie a telefont, mert nála is ott vannak a gyerekek, és most egyébként sem jó. Odi csak mosolygott magában, hogy mégis milyen félős szeretőt fogott ki, aki először kimondja, hogy mit akar, majd a saját gondolatától is megijedve elrohan, bebújik egy oduba és onnan figyel, hogy akkor most mi fog történni, és inkább keres egy újabb szórakozást ahelyett, hogy élvezné azt, amije már megvan.