Odi egyre többet gondolt a kettőjük régi szép pillanataira, amikor is karácsony reggelén arra ébredt, hogy álmában meglátogatta a pasast, de nem akart ágyba bújni vele, csak egy ölelést szeretett volna tőle. A fickó viszont mindenképpen szerette volna újra nekinyomni őt az ágy támlájának, mire Odi térdben felhúzott lábait Robi csípőjének támasztotta és eltolta őt magától. Majd felállt, és kedves hangon közölte, hogy ezt már nem, majd ránézett a telefonjára és kikereste a telefonkönyvből annak a srácnak a számát, akivel mostanában ismerkedett meg. Inkább találkozna vele. De mielőtt felhívta volna, Robi ott állt előtte, mire Odi megsimította izmos karját és gyengéden annyit mondott, hogy nekem ez így nem megy, majd nyomott egy puszit az arcára. Robi szomorú volt, de gyengéden visszacsókolta és kikísérte a kapun.

Azon a reggelen Odi úgy ébredt, mintha mindezt komolyan meg is tette volna. Úgy érezte, hogy vége van. Nem akar többé szenvedős kapcsolatban vergődni. Végre érezte, hogy mit is akar az élettől. Egyelőre szórakozni, és amikor készen áll rá és ott lesz ideje is, no meg persze az életreszóló társsal is megismerkedik, akkortól kell csak újra komolyan venni az életet. Addig pedig egyszerűen azokat a pillanatokat fogja a fókuszban tartani, amelyek boldoggá teszik őt. Hát, nem erről szól épp a karácsonyi időszak: megtisztulás, elengedés, a boldogság keresése és meglelése, lelki megnyugvás. Eljött ez a pillanat is Odi életében. Ugyan csak a fejében született meg a szakítás, nem is állt szándékában elmondani Robinak, inkább úgy döntött, hogy nem keresi többé, és nem válaszol arra sem, ha ő keresi. Bár ez utóbbira igen csekély esélyt látott, ugyanis az utóbbi időben nagyon ritkán kereste a férfi. Látszólag el volt foglalva amióta utoljára együtt töltöttek egy reggeli pásztorórát. Úgy tűnt, legalább annyira feldúlta az eset, mint Odit. Odi jó néhány napig rosszul volt utána. Hányingere volt, nem tudott enni, és ráadásul nagyon gyenge is volt, ezért állandóan feküdt és sokat aludt. Igazán sokáig tartott neki, mire rájött, hogy valószínűleg nem tudja bevenni a gyomra azt, amit tett. Amit újra megtett, miközben az agya minden porcikája küzdött ellene. De mondják, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, így ebben a harcban is a szív győzött. De rá kellett eszmélnie, hogy ezzel csupán azt érte el, hogy önként tűzte ki a szívét egy kopjafára, míg lelkét egy mozsárba tette, majd a saját kezével összetörte azt apró, pici darabokra.

Mekkora szerencse, hogy a lélek nem valami kézzelfogható dolog, amit ne lehetne megragasztani! Így hát, amint a döntés megszületett benne a Robihoz fűződő érzéseinek elengedéséről, máris hozzálátott a lelke megfoltozásához. A folyamat biztosan érdekes lesz, de már az első napon nagy lelkesedéssel vetette bele magát. Újra elkezdte szervezni a következő utazását: nyelvtanulás Olaszországban, és persze nem utolsó sorban egy olasz szerető "beszerzése".