Tegnap este lefekvés után csak úgy jöttek a gondolatai. Áradtak és összetódultak az agyában azok a gondolatok, amiktől azt hitte, hogy már megszabadult. Miért jut folyton az eszébe? Mi az oka annak, hogy nem tud megszabadulni ezektől? Aztán már azon járt az esze, hogy a barátnője vajon hasonlóan érez? Lehet, hogy csak annyira átérzi a barátnője érzéseit, hogy már úgy hisze, hogy ezek a sajátjai, pedig nem. Nem érti még saját magát sem, nemhogy másokat, de folyton folyvást magyarázatokat keres. Azt érzi, hogy tudni szeretné, hogy mi történik a másik ember fejében, pedig sokkal jobban tenné, ha azzal törődne, hogy mi történik saját magában. Már-már majdnem felkel, hogy írjon egy szerelmes búcsúlevelet a pasijuknak, a barátnőjével közös pasijuknak. Ez olyan bizarr, hogy már szinte vicces, vagy legalább is vicces lesz számukra néhány év múlva, de most a legjobb kifejezés erre: bizarr és beteg. A két barátnő - feltehetően - nagyon hasonlóan érez ugyanazzal a férfival kapcsolatban, de csak egyikük tudja ezt. A másik nő nem tudja, de sejti, hogy valami lehet még a barátnője és a pasija között, de amíg nincs bizonyosság, addig csak a sejtés marad neki.
Azon gondolkodott hát, hogy leírja neki, hogy bár nagyon közel érzi magát hozzá, ez nem fog így menni. Úgy érezte, tudnia kellene a férfinak, hogy nem közömbös számára, de egymás iránti elköteleződés nélkül nem képes vele többé találkozni. A találkozások jó érzéssel töltik el, de képtelen kivárni, míg a lelki bánata, a többi nője és az egyéb elfoglaltsága után újra időt szán a vele való találkozásra. Ezzel megalázza saját magát, minden egyes alkalommal, amikor újra belemegy egy találkozásba. Már azt is megalázónak érzi, ha csak vágyakozik utána. Hiszen ki is az, akiért vágyakozik? Egy olyan férfi, aki számára nem Ő van a középpontban. Egy olyan férfi, aki nem vállalja fel. Egy olyan férfi, aki csak játszik vele és az érzéseivel, még akkor is, ha egyébként ez egy letisztázott téma közöttük. Épp ezért olyan megalázó az, hogy beleszeretett. És épp ezért kell elhagynia. Képletesen és szó szerint is. Elhagyja a várost, sőt, nemcsak a várost, de az országot is. Elmegy, hogy legyen ideje kiszeretni belőle. Kizárja az életéből: törli a facebook-ról, a blogját nem olvassa többé, a telefonszámát is kitörli. Nehéz lesz, de megteszi, hogy képes legyen egy olyan életet kialakítani, ahol többé nem engedi, hogy így megalázza saját magát. El kell mennie, és ezt tudatni akarta a férfival.
Mégis feküdt az ágyban, a könnyei csorogtak a párnára és olyan nehéznek érezte a tagjait, hogy nem volt képes kidugni a paplan alól, bekapcsolni a gépét és megtenni azt az egy lépést, amire úgy érezte, hogy még szüksége van azután, hogy fejben már szakított vele.