Bánat és szomorúság.
Az sem mindegy, hogy miért vagytok jelen. A mai nap úgy indult, ahogyan a tegnap estém véget ért, egy érdekes kérdés igazán felzaklatott. De a folytatásra nem számítottam. Teljességgel letaglózott. Éppen déli tizenkét óra előtt csörrent meg a telefonom. Barátnőm keresett. Hallottam, hogy sír a telefonban és csak kapkodja a levegőt, nem tudja, hogyan mondja el nekem, ami történt, majd belekezdett. Feltehetően zaklatta a lányát egy kisfiú az óvodában.
Megdöbbentő. Nincsenek rá szavak. 6 éves korú gyerekek egymás között. Illetve el ne felejtsük, hogy bizony az óvodában nemcsak ők vannak. Ott vannak még rajtuk kívül az óvónénik is, akiknek ezernyi dolguk van, de könyörgöm, hogyan lehetséges az, hogy ha egy ilyen eset hónapok óta zajlik az oviban, ezt egy óvónő sem veszi észre? Sem a gyermekek viselkedésének megváltozását, sem azt, hogy ilyen eset megtörténik. Vagy ha észrevették, akkor miért nem tettek semmit?
A gyerekpszichológusok most bizonyára a védelmükre kelnének, hogy ez nem is olyan egyszerű, de bizony, ha egy cserfes kislány bezárkózik, akkor annak nyilvánvalóan oka lehet / van.
Egyébként a pszichológus azt is jelezte a barátnőmnek, hogy ebben a korban már szeretnék megismerni a testüket a gyerekek, illetve nemcsak a sajátjukat, hanem a másik gyermek testét is, de természetesen van egy pont, amikor már nem erről van szó.
Hihetetlen, hogy ilyen megeshet. Hogyan lehet felkészíteni erre a gyermekeinket? Mit tehetünk azért, hogy ne váljanak áldozattá? Nemcsak ilyen idős korban, hanem később sem. Milyen korán kellene kezdeni a szexuális felvilágosítást ahhoz, hogy tudják, mikor kell segítséget kérniük?