Ha felismered magadban, hogy mit is érzel valójában, annál jobb érzés nincs!
Úgy érzed, kinyílsz a világra és sokkal többet adhatsz magadból, mint amennyit eddig adtál, vagy mint ahogyan eddig adtál. Tudsz változtatni rajta. Képes vagy átformálni. Legalább is a saját életedet, amire hatással vagy. Pontosabban csak hatással lehetsz, mert nem mindenki használja ki ezt a lehetőséget. Ha mindig csak úgy cselekszel, ahogyan azt mások elvárják, vagy csak azt hiszed, hogy így várják el tőled. Teszed azokat a marha logikus lépéseket, amelyek végén mindig valami olyan vár, amitől nem érzed magad igazán boldognak. Persze, jó egy darabig, de egyszer csak azt mondod, hogy elég volt. De akkor már ordítva, harsogva mondod ezt, kiadva magadból minden dühödet, amit magaddal és a világgal szemben is érzel. Majd csend lesz körülötted, és akkor jön valami vagy valaki, aki kiránt a sötétből és semmi mást csak egy kis vidámságot csempész bele. Nem akar semmit, és nem vár semmit tőled, csak megmosolyogtat. Hol csak az arcával, mely mindig derűt sugároz, hol pedig a szavaival, melyek a nevetőizmaidra vannak a legnagyobb hatással.
Aztán hirtelen jön valaki olyan, aki nem a nevettetés mestere; aki nem is azért jött, hogy veled legyen. Azért van itt, hogy valami nagyon fontosat tanítson neked. A hit mindennél fontosabb. Azt szeretné, hogy boldog légy, és mindezt önzetlenül. Nem azért, hogy ő boldogabb legyen tőle, és nem is azért, hogy a saját céljaira fordítsa, amit elér ezáltal. Csakis azért, hogy tanítson!
Imádom a tanítókat! Egyetlen baj van velük csupán (csakúgy, mint bárki mással az életben): egyszer elmennek. Kilépnek az életünkből, vagy ha mégis benne maradnak, akkor kizárólag azért, hogy újra tanítsanak valamit.
Úgy érzed, kinyílsz a világra és sokkal többet adhatsz magadból, mint amennyit eddig adtál, vagy mint ahogyan eddig adtál. Tudsz változtatni rajta. Képes vagy átformálni. Legalább is a saját életedet, amire hatással vagy. Pontosabban csak hatással lehetsz, mert nem mindenki használja ki ezt a lehetőséget. Ha mindig csak úgy cselekszel, ahogyan azt mások elvárják, vagy csak azt hiszed, hogy így várják el tőled. Teszed azokat a marha logikus lépéseket, amelyek végén mindig valami olyan vár, amitől nem érzed magad igazán boldognak. Persze, jó egy darabig, de egyszer csak azt mondod, hogy elég volt. De akkor már ordítva, harsogva mondod ezt, kiadva magadból minden dühödet, amit magaddal és a világgal szemben is érzel. Majd csend lesz körülötted, és akkor jön valami vagy valaki, aki kiránt a sötétből és semmi mást csak egy kis vidámságot csempész bele. Nem akar semmit, és nem vár semmit tőled, csak megmosolyogtat. Hol csak az arcával, mely mindig derűt sugároz, hol pedig a szavaival, melyek a nevetőizmaidra vannak a legnagyobb hatással.
Aztán hirtelen jön valaki olyan, aki nem a nevettetés mestere; aki nem is azért jött, hogy veled legyen. Azért van itt, hogy valami nagyon fontosat tanítson neked. A hit mindennél fontosabb. Azt szeretné, hogy boldog légy, és mindezt önzetlenül. Nem azért, hogy ő boldogabb legyen tőle, és nem is azért, hogy a saját céljaira fordítsa, amit elér ezáltal. Csakis azért, hogy tanítson!
Imádom a tanítókat! Egyetlen baj van velük csupán (csakúgy, mint bárki mással az életben): egyszer elmennek. Kilépnek az életünkből, vagy ha mégis benne maradnak, akkor kizárólag azért, hogy újra tanítsanak valamit.
