Ősz New York-ban. Ez a címe a filmnek, ami épp véget ért. Minek néz az ember szomorú filmeket? Minek is készítenek ilyen filmet? Szenzációhajhászás! Csak a pénzért! Semmi más!
Félre a tréfát! Dehogyis csak a pénzért. Azért, mert ilyen az élet. Nem star wars, hanem csupa szenvedély, szerelem, szeretet, csalódás és érzés.
Egyébként fura a magyar nyelv: a mi nyelvünkben két külön szóval tudjuk leírni azt, hogy szeretünk valakit: szerelem és szeretet. De vajon van különbség? Mert, amikor a szerelmemnek azt mondom, hogy Szeretlek, olyankor valójában arra gondolok, hogy szerelmes vagyok belé. De akkor miért nem azt mondjuk, hogy Szerelem.
A kommentekben találtam egy igazán földhözragadt hozzászólást. Valahogy úgy hangzott, hogy az öreg faszi falja a nőket és mindegy neki, hogy a nők mit akarnak, amikor már úgy érzi, hamarosan jön a távozás ideje, akkor szakít velük. Majd jön a következő. De egyszer csak jön egy lány, akivel már az elején megtudja, hogy nem tarthat sokáig, mert beteg a lány. És őt is megcsalja, méghozzá egy bulin, amin mindketten ott vannak. Gusztustalan. A lány mégis megbocsát neki, mikor a férfi rájön, hogy szereti a lányt. Vajon megtenné akkor is, ha nem gondolna arra, hogy néhány hónap és vége az életének?
Vajon képesek vagyunk úgy élni, mintha tudnánk egy éven belül elpatkolunk?
Vajon képes leszek rá?