Az elmúlt néhány hónapban úgy éreztem, hogy jó ötlet lenne felkeresni régi barátokat, így hát kicsit belenéztem a saját lelkembe és azokat, akik úgy éreztem, hogy régebben igazán közel álltak hozzám, megkerestem. Így találtam rá újra az egyik barátnőmre, akivel ha évek múlva újra és újra felvesszük a kapcsolatot, akkor úgy tudunk beszélgetni, mintha csak tegnap váltunk volna el. Hihetetlen, de így is úgy érzem, hogy valami mély barátság köt bennünket össze.
Felkerestem egy barátomat is, aki mostanra kezd híres íróvá válni és nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyit változott az évek során. Kiderült, hogy az égvilágon semmit! Ez is elképesztő! Erről jut eszembe, hogy ne felejtsem el megkérdezni tőle, én mennyit változtam az ő meglátása szerint.
Harmadrészt pedig, erősebbre fűztem a kapcsolatom egy régi, nagyon kedves barátommal, akivel úgy gondolom, hogy egy rezgésszintre kerültünk mostanában.
Ők azok, akik a legtöbbet segítenek nekem abban, hogy lássam önmagam, lássam a valóságot magam körül. Hiszen az a helyzet, hogy szükségünk van rájuk, a külső szemlélőkre, barátokra, akik megmondják az igazat nekünk: gonosz voltál, nem mondhatsz ilyet az embereknek!, legyél kedvesebb, és a világ máris kedvesebb lesz veled!, légy őszinte!, és még néhány tükör, amit egymás elé tartunk, hogy jobbak legyünk és tudjunk tovább haladni az úton.