Ma reggel ide ültem a gép elé, és írni akartam arról, amit érzek. Írni akartam, de megérkeztek testvéremék és elkezdődött az egyik legszebb nap.
Nincs annál értékesebb, amikor egy őszinte kisgyermek a szemedbe nézve azt mondja, hogy szeret. Vagy talán mégis van értékesebb: az, amikor játék közben odahajol hozzád és szó nélkül megpuszil. Alig-alig tudom visszafojtani ilyenkor az örömkönnyeket. Nem tudom, hogy létezik-e még ilyen érzés a világon. Bár úgy hiszem, hogy igen.
Barátnőmmel folytatott beszélgetéseink egyike furcsa irányt vett, és olyan dolgok derültek ki számomra róla, amiket eddig nem tudtam: mégiscsak érző ember. Na jó! Ez így egy kicsit durva megfogalmazás, de ő nagyon erős egyéniség, erős nő, és képes túlélni mindenféle "katasztrófát". Legalább is képes arra, hogy ezt elhitesse bárkivel a környezetében. De tegnap a karmáról szóló beszélgetésünk során elmesélte, hogy a gyermekei születése valóban leírhatatlan boldogság volt, és bizonyára én is így fogok érezni akkor. Arra számítok hát, hogy a gyermekem születése még ennél is meghatóbb esemény lesz.
Elképzelem, ahogyan a szülőágyon fekszem és ott van velem a gyermekem apja is, de mivel császármetszés lesz (mert így képzelem! és mert így lesz!), ezért csak egy kis ablakon keresztül figyelheti a gyermekünk születését. Kislány lesz. Szőke és göndör hajú, angyalarcú kislány.