A mi családunkban nem ritka dolog az, ha több generáció él együtt. A nagyszüleimmel nőttem fel, egészen a halálukig velünk laktak édesanyám szülei. Ami több szempontból is remek dolog volt: segítség, összetartás, meghittség. De amire a legjobban emlékszem, az a hit. Nagymamám hite adott nekem is hitet, csakhogy gyerekként még nem is tudtam, hogy mi ez és mire jó és hogyan működik.

"Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; ..."

"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a Te neved;
jöjjön el a Te országod;
legyen meg a Te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!"

A miatyánk-at mindig jobban kedveltem bármelyiktől, mert benne van minden, ami szükséges ahhoz, hogy a hitünk dolgozzon egy kicsit helyettünk. Nem mondom, hogy nincs szükség ránk hozzá, hiszen nekünk kell hinni; nem akarni, hinni.

Álmodtam a valóságot. Életemben először pontosan tudom, hogy miről szólt az álom, mert már megtörtént velem egyszer nagyon hasonló formában. Egy buszon utaztunk egy nagyobb társaságban, és bár nem egymás mellett ültünk a buszon, éreztük egymás közelségének édes ízét. Mellettem ott ült egy fickó, aki nagyon nyomult, de észre sem vettem, nem volt rá szükségem. Megérkeztünk, elfoglaltuk a szállást, de eltévedtem, és hívni akartalak, hogy segíts, de nem tudtalak elérni. Mire sikerült megtalálnom a szállást, megismerkedtem néhány új emberrel, amitől nagyon szomorú lettem, még a könnyem is kicsordult, mire Te a hátamra tetted a kezedet vigasztalásul. Szeretted volna, ha újra boldog vagyok.

Akárcsak az életben. Boldoggá akartál tenni. De az álmomban nem hagytam, az érintésedtől felébredtem olyan valóságos volt.

Van úgy, hogy egy szót többször kimondasz és máris semmi értelme nincs a szónak. Üresedés. Üresedés. Üresedés. Semmi értelme nincs.  Máris elvesztette a jelentését és csak betűk egymás után fura kuszaságban. Kiüresedett a szó. Kiüresedett az agy. Üres már a lélek is. Hiába mindenféle meditáció, hiába minden pozitív gondolat, amíg túl nem vagyok ezen a dagonyázáson.

Kedves Barátaim!

Ne higgyétek el, hogy amikor szomorúak vagytok, vagy bánatosak, akkor csak a pozitív gondolatok segítenek és nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjon rajtatok a nihil érzése. Bizony minden pontot érinteni kell az úton. Egy futó sem mondhatja azt, hogy akkor én most ezt az ellenőrző pontot kihagyom, mert túl fájdalmas lenne megállni egy percre. Nem hagyhatom ki a fájdalom megélését sem az életemből, amit ugyanolyan teljességgel élek át, mint valamennyi boldog pillanatot. Megtelik a lelkem valami elementáris fájdalommal, ami hangos zokogásban tör elő. Zokogás közben pedig hangosan ki kell mondani az érzéseidet, hogy át tudd érezni őket. Az átérzés pedig ahhoz kell, hogy megértsd, majd elengedd őket. Szabadjára tudd engedni valamennyi eddigi érzésedet és elengedd az összes negatív érzést, mely mélyen a lelkedbe fúrta magát és szorít már napok óta. Bárkinek hazudhatsz, kivéve a saját lelkedet.

Próbálkozhatsz bármilyen meditációs technikával, amíg el nem engedted ezeket az érzéseket, addig csak idétlen próbálkozás marad minden kísérleted. Akarhatod megérteni a pozitív gondolatok hatását, erejét. Csak nevetséges leszel attól, hogy nem éled meg azt, amit igazán élned kell. A saját utadat kell járnod, nem azt, amit általad okosnak vélt emberek járnak.

A napokban megcsináltam a mensa.hu oldalon található adaptív tesztet, melyen 123 pontos lett az eredményem, de ez sem tett boldoggá. Fogytam további 3 kg-t, de ez sem tett boldoggá. Hiába áltam rá mérlegre minden reggel és láttam, hogy na még egy, és még egy és még egy kiló, semmit nem jelentett. Egyedül éreztem magam és nem érdekelt még az sem, hogy már évek óta arról álmodok, hogy ezzel a számmal kezdődjön a súlyom. Ekkor döbbentem rá arra, hogy valami most nagyon stimmelhet velem. A teszt eredménye alapján az emberek 93%-ánál magasabb az intelligenciám, mégis a kedvenc fotelomba süppedve süllyedek mélyre, ha még lehet ennél is mélyebbre süllyedni.

Hogy lehet, hogy az IQ - nevezzük így: - magas, míg az EQ valahol a béka feneke alatt van. Avagy csak meg kéne erőltetnem kicsit magam és máris más lenne az eredmény? De most még nem. Hagyom, hogy elhatalmasodjon a nihil érzése a lelkemben. Teszem mindezt azért, hogy leérjek a padlóra végre, ahonnan lesz erőm feltápászkodni. Felnyomom magam, először csak ülök egy kicsit, hogy szép lassan fel tudjak állni. Mert így lesz. Felállok. Mindig és minden körülmények között. Már most érzem azt az erőt, ami közeledik felém. De tudni kell várni, türelemmel, amíg ide nem ér. Addig pedig megadom az esélyt arra, hogy elengedjem ezeket az érzéseket és kitisztítsam az agyam mellett a lelkemet is.

Menj hát, Hazug és gyere Te, Igaz!

Három teljes nap telt el azóta, hogy újra láttalak, érezhettelek. Az érzések még mindig kuszák, olyan zavaros a lelkem, hogy tudom, gyógyítani kell. Ezért kezdtem újra meditációs videókat nézni a youtube-on. Az egyik kedvencem: https://www.youtube.com/watch?v=Dmb__SaLeUM

Nagyon kedvelem ebben a vidóban azt a részt, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig van két választásom. Az egyik, hogy jobban érzem magam, a másik pedig, hogy rosszabbul. Belesüppedek a pocsolyába, ráadásul a régi pocsolyába, vagy eldöntöm, hogy én igen is jól fogom érezni magam. Leküzdöm a testem jelzéseit, nem foglalkozok azzal, hogy mennyire izgatott vagyok minden veled kapcsolatos gondolat miatt. Persze, hogy átfut az agyamon, hogy vajon fogsz keresni, vajon érdekellek még, vajon mit érzel, vajon mikor és hogyan és miért. Természetesen nem tudom megállítani ezek a gondolatokat, még. Még nem. De minden nappal könnyebb lesz. Minden nappal egyre erősebb vagyok és tudom, hogy jó irányba halad az életem. A céljaimat tartom a szemem előtt, és minden lépésem abba az irányba visz. Nem hagyom, hogy bármi letérítsen arról az útról, mely számomra van megírva. Hiszem, hogy képes vagyok elérni a céljaimat. Erős és magabiztos vagyok.

Elengedlek hát téged, ha menni akarsz, mert tudom, hogy ha együvé tartozunk, visszatérsz hozzám. Nem fontos, hogy most kivel vagy; az sem számíti, hogy most mit gondolsz. A lényeg az, hogy mindeketten haladjunk a fejlődés útján, és legyen harmónia a lelkünkben, mely elvezet minket a közös útra, ahol együtt sétálhatunk, nevethetünk és élvezhetjük a közös pillanatokat.

Ma reggel időpontom volt a személyi edzőmhöz, és egyáltalán nem szándékoztam lemondani. Pedig lett volna rá okom. Ahogy reggel felébredtem, újra nyomást éreztem a mellkasomban, akárcsak tegnap este. Nem akartam vele találkozni, és aggódtam, hogy felhív, és akkor hogyan is mondhatnám meg neki, hogy most nem vágyom rá. Úgy éreztem, hogy nem utasíthatom el. Ezért be sem kapcsoltam a netet a telefonon, nehogy azon keresztül próbáljon meg elérni. Mikor hazaértem, gyorsan ágyba is bújtam és sikerült hamar elaludnom. Csakhogy - mivel két cicával is együtt élek - az egyik cicámnak természetesen hajnalban lett kedve étkezni, amiért én bizony képes vagyok felkelni. Ez viszont ismét megzavarta az életritmusomat, és újra érezhettem a gyors szívdobogást, és az aggodalmat a szívemben. Hogyan kellene vele megbeszélni ezt? Egyáltalán mondanom kell-e bármit? Vagy csak hagyni, hogy történjenek az események és egyszer majd kiderül, hogy tényleg jól látom-e a problémát?

Kívánni valakit szellemileg és fizikailag nagyon egyszerűnek tűnő dolog. De megmondaná valaki, hogyan lehetséges az, hogy amikor 650 km-re voltál tőlem, és telefonon tudtunk csak beszélni sokkal jobban kívántalak, mint amikor néhány km-re lévén meglátogattalak. Ez képtelenségnek tűnik! Mégis igaz. Hiányoztál? Igen. Hiányzott valami? Igen. A szavaknak igazán jelentőségük van. Felpezsdíti a véremet, felkelti az érdeklődésémet. Szükség van rájuk. Szavak nélkül nincs varázslat. Varázslat nélkül pedig nincs izgalom és az élvezet is sokkal kisebb. Csalódás volt? Egy kissé. Hiszek benne, hogy jobb is lehet? Nem tudom. Ebben a szent percben nem vagyok benne biztos, hogy ez lehet jobb.