Megcsörrent a telefon. Robi volt az. Juci másodpercekig csak nézte a telefonját, nem tudta, hogy mit mondjon neki, ha felveszi.
- Szia Kedves! Hogy vagy? - kezdte Robi.
- Szia. - hangzott a kurta válasz. Nem is akart válaszolni a "hogyvagy" kérdésre. Ezek után semmi hangulata nem volt Robihoz, bár mindaddig, amíg a telefon meg nem csörrent, úgy érezte, hogy biztosan jobb kedve lenne, ha Robi keresné. De most egyáltalán nem ezt érzi. Elhanyagoltnak érezte magát és teljesen mellőzöttnek. Nem erre vágyott, nem ezt akarta. Szerelemre vágyott és nem csupán szerető akart lenni. Kapcsolatra vágyott, de nem minden áron.

- Arra gondoltam, hogy találkozhatnánk szilveszter éjjelén - folytatta Robi, mivel érezte, hogy nem indul jól a beszélgetés. Eszében sem volt megkérdezni, hogy mi a baj, hiszen pontosan tudta, hogy már több hete nem beszéltek. Hiába szégyellte magát ezért, azért a szükség nagy úr, így felhívta azt a nőt, akiről úgy gondolta, hogy kellemesen el tudná tölteni vele az éjszakát. Nem is sejtette, hogy most fog bekövetkezni az, aminek már több hónappal ezelőtt kellett volna. Teljesen váratlanul érte Juci monológja.
- Nem. Már nem szeretnék tőled semmit, csak egy magyarázatot. Egy választ arra, hogy miért. Tudod a férjem úgy hagyott el, hogy nem szólt semmit, csak elment. Ahhoz, hogy le tudjam zárni ezt, ami köztünk volt, tudnom kell, hogy miért kellettem neked. Csak játék voltam? Soha nem gondoltad, hogy több is lehetne köztünk? Szerettél valaha? - feltette hát a kérdéseit és könnyeivel küzdve várta a válaszokat.
- Szeretlek most is, de nem akarok kapcsolatot. Tudtad eddig is. Hisz megbeszéltük. - mondta nagyon nyugodt és távolságtartó hangján Robi.
- Igaz. - felelte Juci, majd lenyomta a telefont. Nem tudta a könnyeit visszatartani. Magára maradt. Úgy érezte, hogy teljesen egyedül maradt ezen a világon. A gondolataiból is ki akarta törölni ezt a valamit, amit talán kapcsolatnak sem lehet nevezni. Hogy is lehetne, hiszen Robinak nem is volt az. Vége. Hiába vannak itt az ajtóm előtt a jelöltek, és hiába vonzódok hozzájuk is kicsit, úgy éreztem, hogy Robi az egyetlen, akire a válás után képes voltam férfiként tekinteni. - gondolkodott magában. És hirtelen megértette a válása okát! A szerelem nem elég! Ha csak szerelem van és rajongás, önfeladás és önámítás, akkor tartson bármeddig - akár 20 évig is a kapcsolat - csak azért tarthat addig, mert éppen nem jött egyikük életében sem el az, akivel igazán szeretnének lenni. A volt férjének eljött, hát lelépett. Neki még várnia kell, hogy megtalálja azt a férfit, akit neki rendelt a sors.

És megint ott horkolt az ágyán a kicsi, az oldalán fekve pici buskiját félre fordítva résnyire nyitva hagyva a kis szemét. Nagyon szereti őt Odi, hiszen gyakorlatilag családtag ez a tündéri kiscica. Tudja, hogy egyesek szerint ez egy nagy baromság, de azt is sokszor elmondta már, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli. És valóban így is volt. Ha szeretsz valakit, nem számít, hogy mások mit mondanak.

Odi sok időt töltött a facebook-on, ahol talált is sok-sok érdekes idézetet, amik közül a kedvenceit el is mentette, gyakran csak saját magának az idővonalon. Előfordult az is, hogy a barátaival is megosztotta, de csak olyankor, amikor az az üzenet - szerinte - valaki másra is tartozott és szerette volna, ha elér az üzenet ahhoz, akit érint. Mindig arra gondolt, hogy akinek inge, vegye magára!

"Mindenki azt mondja, hogy a szerelem fáj, pedig ez nem igaz. A magány fáj. Az elutasítás fáj. Elveszíteni valakit fáj. Az irigység fáj. Mindenki összekeveri ezeket a dolgokat a szerelemmel, de az igazi szerelem az egyetlen dolog a világon, amely elfedi az összes fájdalmat és csodálatos érzéssel tölt el bennünket. A szerelem az egyetlen dolog a világon, ami nem fáj." - épp ezt az idézetet találta meg a neten, több forrásból is, amelyen elgondolkodott. Arra gondolt, hogy mennyire lehet ez igaz. Tényleg nem a szerelem fáj. A szerelem egy jó érzés, már amennyiben viszonzott szerelemről beszélünk. Olyankor valóban nem fáj a szerelem, gondolta, bár ebben nem volt biztos, mivel már nagyon régen érezhette át, hogy milyen érzés is a viszonzott szerelem. Annyira régen volt, hogy elkezdte számolni az éveket, mert most már igazán kíváncsi volt rá, hogy pontosan mikor is történt. Ahogy elérte a 10. évet a visszaszámlálásban, abbahagyta. Nem volt képes tovább gyötörni magát azzal a gondolattal, hogy több mint 10 éve volt már olyan kapcsolata, amelyben egy férfi és nő szereti egymást, nem a másik barátnőjét vagy egy nem független férfit. Nem bizony! Hanem két egyedülálló, független - nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is független - nő és férfi vett részt a kapcsolatban. Beláthatatlanul régen történt vele ilyen. Ezért vágyott annyira arra, hogy Robi zárja le a korábbi kapcsolatait és térjen vissza az életébe érzelmileg független férfiként. Valójában tőle éppenséggel függhetett volna, de csak tőle. Bár sokkal egészségesebb kapcsolat lehetne akkor, ha nem függnének egymástól, csak szerelem és szeretet lenne közöttük. Elképzelte, ahogyan Robi odaáll elé, átöleli szorosan, megcsókolja olyan hevesen, ahogyan mindig is szokta, majd elengedi és azt mondja:

- Szeretném, ha legközelebb ezt akkor folytatnánk, amikor már megismertük egymást. Drága Odi, szeretnélek megismerni, szeretném az embert megismerni benned, mert úgy érzem, hogy közel vagy hozzám, de tudnom kell, hogy csak az érzékeink játszanak velünk, vagy tényleg téged szeretlek.

Odi szótlanul áll előtte, nem jönnek szavak a szájára, ami nem csoda, mert akkor sem egy szószátyár típus, amikor egyébként van kedve beszélgetni. De ez a pillanat, teljesen letaglózza.

- Szeret. Hát tényleg szeret! - gondolja magában - Nem véletlenül mondta, hogy én kellek neki. Hiszen nem is hiszek a véletlenekben! No de egy pillanat! Mi az, hogy akkor folytatjuk? Ha szeret, akkor szeressen testestül-lelkestül, mindenestül! Mi az, hogy az embert? Hát nem ismer?

És ez az a pillanat, amikor Odi végérvényesen beleszeret a férfiba, mert rájön, hogy nemcsak a nőt akarja látni benne és nemcsak egy numera számára.

Odi és a spiritualitás nem állnak távol egymástól, és ezért nagyon odafigyelve, pontról pontra fogalmazta meg kívánságát: Azt kívánta, hogy Robi akkor lépjen be az életébe újra, amikor már érzelmileg is független férfiként állhat előtte, aki az embert is ismerni akarja benne, de mindig is nőként tekint rá, ezáltal megszilárdítva a kapcsolatuk alapjait.

- Nem sok időm van már! - gondolta Odi december 27-én korán reggel, mivel érkeztek a legkedvesebb rokonai, azaz a testvére és a nagy családja. A férje Attila egy tipikus vízöntő, jó humorral és vidám természettel. A gyerekek hárman vannak, igazi haramiák, de azért imádnivalók, mind a három. Bár az egyikük különösen Odi szívében volt. Azt gondolta, hogy talán korábbi életükben is ismerhették egymást, és biztosan közel álltak egymáshoz. Ő volt Tomi, a kis szőkeség, barna szemekkel és igazán kedves arcocskával. Még pici baba volt, amikor már megtetszett neki a rózsaszín. Igen, fiú és a rózsaszín tetszett neki: rózsaszín Malacka a Micimackóból, rózsaszín műanyagpohár az IKEA-ból, stb. De ez is azt mutatja, hogy Veró nevelése igazán kiváló volt, hagyta kibontakozni a fiúkat, mindegyik azzal foglalkozhatott, ami igazán érdekelte, nem voltak korlátok ezen a téren. Természetesen szigorú szülőként emelt korlátokat, de azok sosem voltak olyan magasak, hogy távol kerüljenek egymástól.

Szóval már elindultak hozzájuk a testvéréék, de - így néhány nappal azután, hogy meghozta a döntést - még mindig azon törte a fejét, hogy vajon érdemes-e továbbra is figyelemmel követnie Robi blogját, mert a fiú bizony folyamatosan írogatott egy igazán olvasott blogot. Többször közzétette a verseit is, amelyek mind árulkodtak valamiről. Hol arról, hogy most épp jól érzi magát és egy hatalmas élményben volt része. Hol meg arról, hogy nagyon padlón van és nem képes onnan felállni. A legutóbbi épp egy új szerelemről szólt, amivel kapcsolatban Odi természetesen reménykedett abban, hogy róla van szó. Persze a remény egy igazán furcsa szerzet, mert itt ólálkodik folyton a szíve körül, és fantáziaképeket rajzol, amelyek mind a szép lehetőségeket tárják elé, növelve a naivitását és teljesen elnyomva az esze figyelmét, ami folyton-folyvást arra akarja felhívni a figyelmét, hogy a tettek sokkal meghatározóbbak, mint a gondolatok, melyeket papírra vetett. Mert tény, hogy Robi nem kereste már egy ideje. Tény, hogy amikor utoljára ő írt a férfinak, arra sem válaszolt. Az agya megadta az adekvát választ ezekre a tényekre: Nem kellesz neki! Fogd már fel! De a romantikus énje arra gondolt, hogy hátha épp ezek azok a pillanatok, amikor a lelkében dúló háborút szeretné lezárni és hiába vágyik őrá most is, nem hívhatja fel, nem keresheti, mert az megzavarná a megtisztulást, de ettől még szereti, és semmi mást nem kell tennie, mint kivárni, amíg sikerül a férfinak helyrehoznia azokat a sérüléseket, amik odabent keletkeztek.

- Naivitás a köbön! - szólalt meg néha az agya, de Odi nem hallgatott rá, mindent megtett azért, hogy csak a pozitív gondolatok maradjanak a fejében a férfival kapcsolatban. Sokszor csak azt szerette volna, ha a tudathatja vele, hogy minden érzéketlensége ellenére is csak a jóra akar emlékezni vele kapcsolatban.

Szóval ma reggel is gyorsan be akart lépni a férfi blogjába, de megcsörrent a telefonja. A testvére volt. Szólt, hogy mindjárt ott vannak és jó lenne indulni a dédihez. Minden karácsonykor együtt mentek ki tanyára a dédnagymamához, aki ezen a napon nagyon boldog volt. Alig várta, hogy megérkezzenek az unokái, akik nagyon illedelmesen végigvárják míg megkapják az ajándékokat. Minden évben készülnek fotók, hogy legyen emlékük a fiúknak a családjukról, persze ez most még egyáltalán nem bír jelentőséggel számukra.

Odinak az emlékei viszont nagyon is nagy jelentőséggel bírnak. Azokba kapaszkodik, és azok tartják életben. Nem akar a múltban élni, de tudja, hogy semmi sem volt véletlen. Soha nem hitt a véletlenekben, nem most fogja hát elkezdeni. Olyan nincs, hogy véletlenül találkozunk valakivel, mindenkinek jelentősége van az életünkben, minden egyes szereplő tanít számunkra valamit, és mi is tanítunk számukra valami újat. Egymásnak tartunk tükröt gyakran úgy, hogy észre sem vesszük. Odi viszont általában érzékelte, amikor neki tartottak tükröt a barátai és ismerősei. Olyankor mindig megállt egy pillanatra és elgondolkodott. Azon, hogy miért épp most jött ez az információ. Azon, hogy miért épp ettől az embertől kapta. Hitte, hogy ezek sem véletlenek.

Vajon mi tesz bennünket nyugodttá? Nyugodtak leszünk, ha körülöttünk is nyugalom van. Amikor bekuckózhatunk a lakásba egy finom pohár forrócsokival vagy egy fahéjas-narancsos teával, és megnézzük a kedvenc filmünket. Amikor egyedül lehetünk anélkül, hogy bárki megzavarna, ránk kopogtatna, és anélkül, hogy el kéne mosogatni, ki kéne mosni, takarítani, stb. Egyedül lehetünk a saját kis világunkban, és álmodozhatunk. Az álom és a fantázia világa olyan nyugalmat adott Odinak, amilyet semmi más nem tudott megadni neki, amikor egy kicsit egyedül lehetett önmagával.

Ez egy ilyen napnak ígérkezett. Hiába töltötte a karácsonyt a szüleinél, ott volt a régi szobája, ahova behúzódva csak bekapcsolta a netet a telefonján és máris egy másik világba kerülhetett. Elhatározta, hogy újra meghallgatja az elengedés meditációt és mivel karácsony van, ami a megtisztulás időszaka, elengedi mindazt és mindazokat az embereket, amik és akik már nem tartoznak hozzá. Elengedi őket, most már tényleg, és komolyan hagyja, hogy az útjuk a maga vágányán haladjon tovább. Nem fogja őket keresni, nem fogja többé felhívni vagy írni sem fog nekik. Ez a fogadalom volt az egyik legnehezebb. Nehéz volt megtartani, mivel ebben a digitális világban a facebook-on folyton ott mosolyognak egyrészt azok az ismerősök, akiket még véletlenül sem nevezne a barátainak, de ott kukucskálnak ki egy-egy poszt mögül azok is, akiknek puszta látványa is fájdalmat okozhat neki. Bár mindig is el akarta hitetni önmagával is, hogy tud rájuk barátként gondolni, ez sosem volt igazán könnyű. Sőt! Lehetetlen volt.

Egyetlen férfi volt csupán kivétel ez alól: Robi. Bár még csak néhány napja döntötte el, hogy szakít vele, mégsem tudott úgy nézni rá, mint a többi exére. Egészen más szemmel nézte a képeit, mert bizony nekiült és egy egész délutánt szánt rá, hogy átnézze Robi régi képeit. Élvezettel szemezgetett belőlük és figyelte a fiatalkori fickót, akiről olyan boldogság áradt, amit manapság nem látott Robin. Akkor látta utoljára olyan boldognak, amikor együtt utaztak és szórakoztak. Ott nagyon felszabadult volt a férfi, és úgy mosolygott rá, mintha mindent megadna számára ezen a világon.

Odi egy igazán vonzó személyiség volt, ráadásul a külsejével sem voltak komolyabb problémák, bár ő saját magát mindig is csúnyácskának találta. Pedig, ha tudta volna, hogy a férfiak nemcsak a hangjáért voltak oda! A hangjáért viszont nagyon oda voltak. Soha nem találkozott még olyan férfival, aki nem érezte volna szűknek a nadrágját, amikor vele beszélhetett; pláne amikor este az ágyból, már teljes nyugalomba várva az álommanót, az éppen aktuális pasija hívta fel. Olyankor mindig sokkal selymesebb, lágyabb és szexibb volt a hangja, mint bármikor máskor. De nemcsak a hangjáért voltak oda. Sosem volt vékony testalkatú, de rendszerint olyan férfiakkal ismerkedett meg, akik a teltebb idomokért rajongtak. Nem is értette őket, hogy miért nem egy csinos lánnyal akarnak együtt lenni, de jellemzően nem volt sosem kellő önbizalma a férfiakhoz. Egyetlen helyen állta a sarat igazán kiválóan, és az a munkája volt, ott valóban tele volt önbizalommal. De a kapcsolatok világában sosem találta otthon magát. A tipikus mondat, miszerint megszerezni könnyebb, mint megtartani, teljesen igaznak bizonyult az esetében. Mindaddig, amíg meg nem szerezte a férfit, addig adta a magabiztos nagylány szerepet, majd mikor már a kezében lehetett volna az irányítás, olyankor szerette volna átadni a gyeplőt a párjának. Csakhogy ettől a férfiak elbizonytalanodtak. Eddig ott volt nekik egy vezető nő, majd később már nekik kellett volna vezetni. Nem ment. Egy alkalommal sem jött be ez a stratégia. De Odi hiába lépte át a harmadik X-et, mégsem jött rá arra, hogy a legnagyobb probléma az, ha az elejétől nem önmagát adja, hiszen úgy sokkal kisebb az esély arra, hogy azt a férfit találja meg, aki éppen őrá vágyik. Egyre inkább érezte, hogy ezen változtatni kell, éppen ezért tervezte, hogy kilép az eddigi életéből és megnyit magának egy új világot, ahol végre igazán önmaga lehet.

Sokszor hallotta, hogy "Kérlek, légy őszinte hozzám!", de mégis miért kellene kérni a másiktól, hogy legyen őszinte. Nem hihető, hogy kérés nélkül is, önként és dalolva őszinte? A fenébe is, de nem! Pedig amikor először tette meg, először volt mocskosul őszinte a barátnőjével, akkor érezte igazán felszabadultnak magát. Barátnője pedig egészen maga alá került. Annyira, hogy azt talán még mindig nem is tudja igazán, hogy mit jelentett. Egy-egy csepp információt már kapott róla, de a teljes történetet még nem tudja. De azt tudja, hogy ahelyett, hogy elzavarta volna a pasit örökre, inkább újra megnyitotta előtte a szívét, újra beengedte az otthonába és hiába mondja Odinak, hogy januárban el akarja küldeni, nem fogja megtenni. Gyenge még hozzá. Sőt, saját bevallása szerint nem akar még szembesülni az igazsággal és az "aha-élménnyel".

És most újra itt van. Újra ugyanaz az érzés kerülgeti, hogy őszintének kellene lenni a barátnőjével. El kellene neki mondania, hogy azóta párszor találkoztak Robival és bizony az ágyban is kikötöttek. Sőt! Elmentek együtt egy swinger klubba is. De minek! Annyira utálta az egész helyzetet Odi, hogy alig várta, hogy hazaérjenek. Úgy érezte, ez az, amit soha, de soha nem akar nyilvánosságra hozni. Szerette volna meg nem történté tenni az egész esetet, de már nem lehetett. Megtörtént vele. Igazából teljesen odaadta magát ennek a pasasnak, aki természetesen ott és akkor nagyon örült ennek az odaadásnak, de amint végetért a dolog, simán képes volt elfelejteni. Amióta Odi nem írt neki, azóta nem is jelentkezett.

Tulajdonképpen Robi örült neki, hogy végre az egyiket sikerült lerázni, és így könnyebbé válhattak a mindennapjai. Arról pedig egyik lánynak sem volt fogalma sem, hogy Jucit is szerette volna már maga mögött tudni. Szórakozásra vágyott és nem tartalmas kapcsolatokra, és bizony mindkét barátnő tartalmas kapcsolatra vágyott, akár bevallották maguknak, akár nem. Robi ezt pontosan tudta, hiszen művészlélek volt és elég sok tapasztalata volt a nőkkel. Nyitott volt minden szórakozásra, amibe kifejezetten sok nő belement, de ők valamiért mindig többet akartak, ki már az első randi után, ki pedig csak a tizedik együtt töltött éjszaka után, de mindegyik többet akart. A gond csak az volt, hogy Robi utálta magát azért, ha megbántotta őket, ezért inkább gyáván elbújdokolt, visszahúzódott, nem válaszolt az üzeneteikre, gondolván, hogy inkább legyen bunkó férfi, minthogy szemtől szemben bántsa őket. Juci esetében pedig inkább újra lefeküdt a lány barátnőjével, majd kérlelte Odit, hogy ne mondja el Jucinak, ami történt; elmondta neki, hogy fél tőle, hogy el fogja mondani újra, akárcsak az első ilyen alkalommal. Mindeközben arra gondolt, hogy bárcsak elmondaná Odi újra, hogy ne neki kelljen őszintén bevallania azt, hogy nem szerelmes, csak jól esik neki Juci kedvessége. Nem akarta megbántani a lányt, de ha Odi mondja el neki, hogy mit tettek újra, akkor Odi fogja megbántani, Őt pedig Juci fogja kidobni. Csakhogy nem így történt. Juci csendben volt, nem mondott semmit. Robi nem is értette, hogy mi történt, hiba csúszott a számításába.

De Robi nem tudta, hogy Odi igen is gyötrődött, és már nagyon el akarta mondani, ami történt, és tulajdonképpen egyértelmű volt számára, hogy Juci meg is fogja tudni a történteket, de a megfelelő pillanat kell hozzá. Többször végiggondolta már, hogy ha azt látná, hogy Juci mégsem akarja elküldeni Robit, akkor felteszi neki a kérdést:
- Miből gondolod, hogy szeret téged?
- Mert úgy tűnik mindent megtesz értem, kérés nélkül is és egész egyszerűen csak úgy érzem. - hangzana a válasz.
Mire Odi felkapja a vizet és a szemébe vágja:
- Komolyan azt hiszed, hogy egy pasi, aki lefekszik más nővel, szeret téged? Egy férfi, aki szeret, nem képes más nővel ágyba bújni!
- Honnan tudhatnád, hogy más nővel is lefekszik? - kérdezné Juci gyanúsan méregetve barátnőjét. Mire Odi szóhoz sem jutna, csak néznének egymásra meredten. Jucinak ekkor leesne, de mivel hallania kell a választ, az igazságot Odi szájából, ezért rákérdezne:
- Újra megtetted?
- Mennem kellene - mondja Odi. - Jobb, ha megyek! - és feláll, elindul az ajtó felé. Juci nem hagyja annyiban:
- Újra megtetted ezt velem azok után, hogy tudtad, majd belehaltam?
- NE! Ne mondd ezt! Hogy engedhetted be újra Robit az életedbe, miután megcsalt velem? Mit gondoltál, hogy megváltozik? Mit gondoltál, hogy megváltozom? - vágta a barátnője fejéhez Odi mindazokat a gondolatokat, amik már régen nyomták a lelkét. Juci könnyei elerednének, nem tudná megállítani őket többé. Újra padlóra kerülne, és ki tudja, mikor állna fel, ezért nem mondhatja el, nem is utalhat rá, és nem fedheti fel, mi történt, újra.